Bemutatkozás, avagy Széchenyi Zsigmond szavaival élve:  „Ahogy elkezdődött”…

Kalocsai Renátó vagyok, a mezőgazdasági és kertészeti tudományok habilitált PhD doktora.  Nálam sem kezdődött mással ez a „szerelem”, mint a természet szeretetével, a gyermekkori, szúnyogoktól hemzsegő horgászatokkal, az erdőjárással és mindezek folyományaként a vadászattal, melyek általános iskolás koromtól fogva irányítják mindennapjaimat és rendezik be életemet. Úgy gondolom, teljesen természetes tehát, hogy tanulmányaim sorában először „Soproni Erdész”, majd ezt követően „Óvári Gazdász” lettem és vagyok mindmáig testben és lélekben egyaránt. 

(Teljes életrajz: http://wes.sze.hu/images/cv/kalocsai-cv.pdf).

Erdőjárás, horgászat, de pláne vadászat nem képzelhető el kés, pontosabban „Jó Kés” nélkül. Jó érzés birtokolni, vágni vele, vagy csak úgy farigcsálni, látszólag céltalanul. Kicsi korom óta hű társaim a kések. Dolgozom velük, gyűjtöm, élezgetem, vagy egyszerűen csupán nézegetem őket – nem tudok betelni a látványukkal. Idő közben számos hazai késmíves mesterrel és alkotásaival ismerkedtem meg, melyek valósággal megbabonáztak. A művészi kidolgozottság, a kiváló megmunkálás és a sokszor lelket gyönyörködtető damaszkolt penge rabul ejtettek – azt hiszem örökre.

Ahogyan teltek az évek egyre nagyobb vágyat éreztem arra, hogy magam is megpróbáljak kést készíteni. Össze is állt kezdetleges kis műhelyem, melyben elkészítettem életem első „saját” kését. Az elsőt a második, majd a harmadik követte s közben a kis műhely kinőtte magát. Autodidakta módon tanultam, gyakoroltam és próbálgattam az interneten ellesett fogásokat saját gyakorlatomba átültetni. Hálával és köszönettel tartozom Kocsis Ferenc (Debreceni Gazdász) késkészítő mesternek, aki tanácsaival türelmesen segített, mikor elakadtam. Ilyenre pedig akadt és akad példa bőven…

Köszönet illeti továbbá: Sági Ferit (www.kesalapanyag.hu), Surin Pistát, Vigh Lacit, Bernschütz mestert, Szálkai Robit és Szaszát!

Mára szinte minden alapvető eszközzel rendelkezem, mely a késezéshez szükségeltetik. Késeimet magam tervezem, formázom, köszörülöm, edzem, az edzés eredményét saját műszerrel magam mérem, a nyelet magam alakítom ki, az elkészült kést az általam és Feleségem által közösen készített tokba teszem, a tokot pedig az általunk készített övre fűzöm…

Így teljes a repertoár és végre van egy igazán közös hobbink.

A honlapot NEM kereskedelmi céllal hoztam létre, ugyanakkor örömmel fogadom a Tisztelt Látogató esetleges vásárlási szándékát, hiszen ezzel hozzásegít minket további alapanyagok és esetlegesen szükséges további eszközök és berendezések vásárlásához, hobbink „önfinanszírozásához”.

A honlapon szereplő természetképeket Barabás Attila  Óvári Gazdász Barátom készítette.

Hegyeshalom, 2023.07.01.

Dr. habil. Kalocsai Renátó